Tízezer eurós program indul női agrár vállalkozóknak

2024-05-21

Az EIT Food és a POZI.io Magyarország legjobb női agrárvállalkozóit keresi. Az Empowering Women in Agrifood (EWA) program keretében kifejezetten a korai szakaszban lévő, női vezetésű agrár és élelmiszer jellegű vállalkozásokat célozzák meg, hogy erősítsék pozíciójukat a szektorban, ahol jelenleg még elég nagy az egyenlőtlenség. Az ingyenes képzések a támogatottak fél éves mentorálást kapnak és lehetőséget arra, hogy megnyerjék a tízezer eurós fődíjat. Május végéig lehet jelentkezni.

Európa legdinamikusabb agrár-élelmiszeripari innovációját ösztönző EIT Food újra pályázatot hirdet női vállalkozók számára. A kezdeményezés célja, hogy megerősítse a nők szerepét az élelmiszeriparban, ahol jelenleg alig találni női vállalkozást. A korábbi évek sikerét látva az EIT Food további támogatásokat is biztosít az agrár-élelmiszeriparban dolgozó nők számára. A cég az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), az Európai Unió egyik szervezetének a támogatásával működik.

Az EWA programban való részvétel komoly támogatást nyújt a korai szakaszban lévő vállalkozóknak mentorálás, képzés és kapcsolatépítési lehetőségek révén.

– Ezek az erőforrások segítenek a résztvevőknek üzleti stratégiáik finomításában, gyakorlati készségek elsajátításában, valamint a hasonlóan gondolkodó szakemberekkel és potenciális befektetőkkel való kapcsolatteremtésben. Ez a támogatási rendszer kulcsfontosságú a vállalkozói lét kezdeti kihívásainak leküzdéséhez és az üzleti növekedés felgyorsításához. Az olyan eszközök integrált használata, mint a Pozi.io platform, tovább fokozza a tanulási élményt azáltal, hogy megkönnyíti a résztvevők közötti hatékony kommunikációt és projektmenedzsmentet – mondja Müller Tamás, a program egyik főszervezője.

Bár Európában több a nő (52%), mint a férfi, a női vállalkozók az önfoglalkoztatóknak csak egyharmadát teszik ki az EU-ban. A felmérések azt bizonyítják, hogy a vállalkozói lét jelenleg kevésbé vonzó lehetőség a nők számára, mint a férfiaknak. Az Európai Statisztikai Hivatal által közzétett legfrissebb statisztikák szerint ez még rosszabb, ha a vidéki területeit és az agrár-élelmiszeripari vállalkozásokat nézzük.

Az EIT Food Európa legnagyobb élelmiszer-innovációs kezdeményezése, amelyet a piac kulcsszereplőiből álló konzorcium, startupok, kutatóközpontok és egyetemek alkotnak szerte Európából.

Ez az egyik a kilenc Tudás- és Innovációs Közösség (KIC) közül, amelyeket az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), egy független EU-s testület támogat, amelyet 2008-ban hoztak létre az innovációs és vállalkozás fejlesztési célok támogatására. Az EIT Food víziója, hogy „biztosítsa az élelmiszer rendszer jövőjét”, amely magában foglalja egy befogadó közösség kiépítését is, amely „a vállalkozások minden fejlődési szakaszában támogatja az innovációt”.

– Ha valaki bizonytalan a programban való részvételt illetően, fontolja meg a program által kínált egyedülálló lehetőségeket a személyes és szakmai fejlődésre. Egy ilyen közösség felbecsülhetetlen értékű lehet az önbizalom megszerzéséhez, a tapasztalatok megosztásához és a visszajelzésekhez. Néha pontosan arra van szükség az előrelépéshez, hogy az illető kilépjen a komfortzónájából. – tanácsolja a tapasztalt vállalkozásfejlesztési szakember.

Az Empowering Women in Agrifood (EWA) programja már harmadik éve indít mentorálási és képzési lehetőségeket a régió női vállalkozói számára. A magyar megvalósító partner idén is a Pozi.io innovációs platform, amely két éve is sikeresen szervezte meg a program lokális eseményeit.

A fél éves intenzív program célja, hogy a korai szakaszban lévő női vállalkozókat komplex támogatással segítse.

Az EWA program, amely 2022-ben tovább bővült, most már 11 országban – köztük először Magyarországon is – várja a női innovátorok jelentkezését. Az új tagok Bulgária, Csehország, Görögország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, és Törökország.

A program 6 hónapos támogatást, célzott képzést és személyre szabott mentorálást kínál. A sikeres pályázók – országonként 10 fő – esélyt kapnak egy 10 000 euróig terjedő díj elnyerésére is. A program júliustól decemberig tart, és teljesen ingyenes.

Az EWA program nem csak pénzügyi támogatást nyújt, hanem a nők számára olyan oktatási lehetőségeket is kínál, amelyek révén megerősödhetnek vállalkozói készségeik és bővíthetik szakmai kapcsolataikat nemzetközi szinten is. A résztvevők vállalkozásai legfeljebb két évesek lehetnek, ami biztosítja, hogy a friss és innovatív ötletek kapjanak teret.

A jelentkezéseket május 31-ig várják, itt  vagy itt.

Az EWA program lényege, hogy gyakorlati lehetőségeket is kínál a nők számára, hogy érvényesüljenek az agrár-élelmiszeripari piacon, és hozzájáruljanak egy kiegyensúlyozottabb működésű agrárszektorhoz.